Aki tagja a zárt Facebook-csoportomnak, az már tudja, hogy a péntek mindig a „kérdések napja”. Ezen a napon az általam alkalmazott technikákkal, bármilyen témával, elakadással, velem vagy akár magatokkal kapcsolatban tehettek fel kérdést, én pedig live adás vagy poszt formájában válaszolok Nektek.

Egy ilyen alkalommal érkezett az alábbi kérdés:

“Hogyan legyek elég jó, hogy valaki önszántából akarjon elköteleződni mellettünk?”

Az én nézőpontom szerint én ezt a kérdést nem innen közelíteném meg…a múltkor osztottam meg egy Abraham Hicks írást a csoportban – szerintem abban zseniálisan leírja azt, hogy miért is nem megyünk semmire azzal, ha a másik embertől várjuk a boldogságot.

(A posztot a Theta&Coaching- Csoda az életed zárt Facebook csoporthoz való csatlakozás után tudod Te is elolvasni. Csatlakozás itt.)

Addig, amíg nem vagy rendben magaddal, nem vagy tisztáztad magadban az “elég jó vagyok” vs “nem vagyok elég jó” témát, addig – szerintem – igen nehezen fogsz olyan kapcsolatot tudni létesíteni, amelyben megtalálod azt, amit szeretnél.

Az történik ugyanis majd, hogy a párod így vagy úgy “mutogatni” fogja a blokkjaidat, korlátozó hitrendszereidet. Ha elég tudatos vagy, akkor talán fel is ismered ezt, és teszel azért, hogy erre a jövőben ne legyen szükség. Rosszabb esetben elkezded azt gondolni, hogy a másik a “rossz”, aki téged csak bántani, alázni, kihasználni, stb. akar.

Addig, amíg nem vagy rendben magaddal nagyon nehéz, vagy akár lehetetlen olyan párkapcsolatot létesíteni, amelyben mindkét fél megélheti azt, amit szeretne. Hiszen ha valakinek blokkja van a szereteten, az örömön, a boldogságon, a párkapcsolaton, a szexualitáson és még sokáig sorolhatnám a témákat, akkor olyan partnert fog bevonzani magának, aki majd támogatja őt abban, hogy ezeken változtasson. Ez a támogatás azonban nem biztos, hogy feltétlenül mindig pozitívnak fog tűnni…kezdve azzal, hogy az embernek akár maga a támogatás definíciója is lehet elcsúszva. Ha valakinek például kisgyermek korban a támogatással kapcsolatban az a hitrendszere alakult ki, hogy azt csak “cseszegetésen” keresztül kaphatja meg, akkor elég nagy valószínűséggel olyan párt fog bevonzani, aki így is viselkedik majd vele.

„Nem vagyok elég jó”

A „nem vagyok elég jó” program, hitrendszer rengeteg ember életét keserítette vagy keseríti meg: kisgyerekkorban nagyon könnyen elhisszük ezt a mondatot, nagyon gyorsan magunkévá tesszük, és aztán ezt követően pedig így is éljük az életünket. Hogy miért ragaszkodunk sokáig ehhez a hitrendszerhez? Vélhetően egyrészt azért, mert nem tudjuk, hogyan szabaduljunk meg tőle, másrészt pedig azért mert óriási nyereségünk lehet rajta. Szinte klasszikusnak mondható már az példa, miszerint, ha nem vagy elég jó, akkor folyamatosan ezzel motiválod, hajtod magad, hogy egyre „jobb és jobb” legyél. Ugye milyen fantasztikus? Ezzel akár meg is lehet az egész életed hajtóereje: csak küzdesz és küzdesz, egyre jobb és egyre jobb leszel, a célt mégsem éred el soha, hiszen „nem vagy elég jó” – legalábbis ezt gondolod. Ha nem vagy elég jó a párodnak, akkor folyamatosan hajthatsz, hogy elég jó legyél. Vagy akár az is megtörténhet, hogy nem tudtok együtt maradni, hiszen te nem lehetsz elég jó neki.

Mi ilyenkor a teendő?

Önmunka, önmunka és önmunka.

A párodat, szerelmedet nem tudod megváltoztatni. Magadon tudsz változtatni. A hozzáállásodon, a blokkjaidon, a hitrendszereiden. Akarj változni, de ne akarj más lenni, mint aki vagy. Önmagad legjobb verziója akarj lenni.

Ne az legyen a célod, hogy egy másik embernek felelj meg. Ne más miatt akarj megváltozni. Önmagadért tedd. A többi jönni fog magától. Hidd el, ha dolgozol magadon az így vagy úgy megtérül. Hiszen jobban fogod érezni magad a bőrödben és máris olyan embereket, eseményeket fogsz bevonzani az életedbe, amelyek tovább emelnek, amelyek tovább támogatnak abban, hogy még jobban és jobban érezd magad. Ne tedd függővé mástól a boldogságodat.  

Dolgozz magadon. Önmagadért.

Mégis mit jelent ez konkrétan?

Indulj ez önismeret, az önfejlesztés útján. Vágj bele önismereti folyamatokba. Szerencsére számos technika, lehetőség van a mai világban: akár online, akár személyesen, rengeteg ötletet és segítséget fogsz találni. Már az hogy tudatosítod, hogy változtatni akarsz,  hogy jobban akarod magad érezni, elindít az úton. Hogy milyen technikát választasz, az csak rajtad múlik. Én is kipróbáltam több mindent, nekem a ThetaHealing és a coaching vált be. Lehet, hogy Neked teljesen más lesz, de az is lehet, hogy e két technikának az ötvözete lesz az, ami Neked is nagyon beválik.